Nos, visszatérek ide, mert a másik blogszolgáltató felfüggesztette a bejegyzéseim, hogy törölni kell ezt, vagy mi. Ezt pedig nyilván nem töröltem, hisz a lelkem egy darabját tükrözik.

Jó kacifántos pár hónapon vagyok túl és most sem tudom úgy leírni a gondolataimat, ahogy azok pőrén a szívemben vannak, mert talán még mindig akadnak olyanok, akikkel ezt nem akarom megosztani, mégis itt olvasgatnak.

Szóval, úgy néz ki, hogy az én Dantesemmel ennek a szenvedésnek, a se veled se nélküled kapcsolatnak vége. Még akad egy-két tisztázni való, de lehet, hogy az élet vagy idő, hívjuk akárhogy, megoldja, minden beszélgetés nélkül is. 

Képzeljétek, felhívott egy barátnőm, aki egy olyan lapnál dolgozik, amit nekem találtak ki, és megkérdezte, hogy volna e kedvem lelki pár perces írásokat írni. Óckodok tőle és döntésre várat a dolog, hiszen annyi, semmit mondó dolog van már így is a neten, ahogy ez a blog is az :) nem akarok még több szemetet termelni.
Mélyen úgy érzem, hogy ezt nekem találták ki, de van amikor semmilyen szinten nem érzem magam grafománnak.

Ma csak annyit szeretnék kérni a Jóistentől: múljon el az a fájdalom, hogy ne azt kívánjam minden áldott reggel és este, hogy ne ébredjek fel soha többé.