Épp egy sms írást hagytam félbe az én Dantesemnek. 
Azt akartam tőle megkérdezni, hogy Hányszor? 

Az első, hogy hányszor tudja ugyanaz az ember összetörni a szívemet? Aki követi a blogot, az tudja, hogy márciusban ismerkedtünk meg és én nagyon intenzíven adtam át magam az érzelmeimnek. Nagyon tetszett, nagyon beleszerettem és nem tartottam be a határokat, mondván szerelemben mindent szabad. Ő erre a következőképpen emlékszik vissza:
"Márciusban megismertem egy lányt, aki azonnal elvarázsolt engem az elbűvölő szemeivel és személyiségével. A neurotikusságával, a kis bakijaival, az első randin elcsattant az első csók is. De még előtte végigbeszéltünk két éjszakát telefonon. Tudjátok az milyen? Hogy megismersz valakit és mintha már ezer éve ismernéd? És beszélgettek, beszélgettek órákig? Nagyon intenzív két hetet töltöttünk el. Megtetszett nekem nagyon. Az első randin még viccesen meg is kérdeztem, hogy: Járunk? Jót nevettünk mindketten ezen. De időközben furcsa és ijesztő dolgok is elindultak, akkor legalábbis. Egyértelműen tudatta velem, hogyha hamar nem szeretek bele, akkor nincs értelme ennek. Aztán egy esti beszélgetés alkalmával elaludt a kis drágám és félálomba bevallotta, hogy szeret. Én nem voltam még erre kész. Idővel biztos, de akkor megijedtem. És elkezdődtek a jelek a ragaszkodásról.

Ha követtetek engem amióta él ez a blog, akkor tudjátok, hogy volt egy kapcsolatom, ami nagyon megviselt. Fél évig szenvedtem utána és a következőbe csak belemenekültem. Az egészségem is ráment. Utána megfogadtam, hogy többször ilyen nem fordulhat elő. És megtanultam együtt élni a magánnyal és hogy ne engedjek ilyen közel magamhoz senkit, mert újra megbánthatnak és sérülhetek. Így őt is eltaszítottam magamtól. Persze volt egy bakija, amin kiakadtam, de azt megtudtam volna bocsájtani, ha egy szinten vagyunk a kapcsolatban."
A baki, ha teljesen őszinte akarok lenni, az volt, hogy belenéztem a facebookjába. Akkor az hatalmas hiba volt. Utóbb viszont ő belenézett, mire én nem hisztiztem. Mindegy.

Ez volt az első. összetört a szívem, a barátaimnak hála tudtam annyira túllépni a dolgot, hogy ne okozzak még több problémát magamnak, persze volt néhány nap, amikor bombáztam őt telefonokkal, smsekkel. Végigsirtam a Lágymányosi hidat, a Margit szigetet és átkoztam mindenkit, akinek sikerült.

Aztán az Úristen valahogy újra az útjába sodort. A végkifelet pedig az, hogy itthon nyüszítek és a szívem, amit újra a kezébe adtam, összetört. 3 hónapig várattam, hogy lesz e belőlünk valami mert magammal kellett volna kibékülni. Tudjátok, az én, Jane Austenes szerelmemben a három hónap, ha az ember tényleg a másik felét kapja meg és beszélnek minden nap és néha találkoznak, szeretkeznek, kifejezik egymásnak az érzelmeiket, kibírható. Ő nem bírta.
A képeink eltűntek, a szobájából is gondolom. Kitörölt az életéből. 2 másik lánnyal levelezik, tegnap közölte velem, hogy hétvégén, ha nem lesz beteg, randevúzni fog. Ennyi lenne? Ez volt az irántam érzett szerelem?
Az volt egyátalán?
Oda tudom még adni valaha a szívem? Vagy ennyi volt? Félek.