Nos, elég zűrös 3 héten vagyok túl és nem mondanám, hogy vége, pedig azt hittem.
Van az az időszak az ember életében, amikor muszáj dolgozni. Talán édesanyám munkabírásából és neveléséből adódóan a munka számomra nem 8 órás. A munka addig tart, amíg lehet dolgozni. 
A munka számomra az egyetlen módja, hogy szülői segítség nélkül jövőt építsek.
A munka számomra az, hogy tudom, amíg a kezem, a lábam, az elmém bírja, addig hajtanom kell, amíg fiatal vagyok, hogy öreg napjaimat, már ha lesz, akkor nyugodtan, karosszékemből figyelhessem, ha a Jóisten is kegyes hozzám unokáimat...
Az alapvető probléma én vagyok. Az alapvető probléma, hogy mindig dolgozom... 
Nem tudok tenni ellene, mert ha nem dolgozom, akkor nincs jövőm, sem nekem sem a szüleimnek. Nekem van a világon a legodaadóbb, legnagyobb munkabírású édesanyám. Mindent megtett azért, hogy tanulhassak, mindent megadott nekem, amiért örökké hálás lesz a szívem. A testvérem olyan, amilyen, ő mindig támogatásra fog szorulni, amit legjobb tudásom szerint fogok megadni neki.
Ha nem dolgozom, az ő időskori nyugalmát teszem kockára.
Ha ezt az én ééééletem szerelme nem ismeri be, akkor nincs helye mellettem. Mert fáradt vagyok és nincs se kedvem, se időm vitázni. Nincs.

Nyilván nem lehet minden áldott nap pozitív szemléletű bejegyzést írni, de ha mérlegre tesszük a mai történéseket, még mindig a mosoly matrica felé hajlik a mérleg. Nagyon jól éreztem magam a karjaiban, éreztem a szeretet, a nyugalmat, jó érzéssel töltöttek el a nagy sóhajok, hogy megnyugszik a közelemben és talán(bár nem tudom mennyire)de ki tudja zárni a külvilágot.

A negatívumok talán csak a saját agyszüleményeim, nyilván nekem is vannak démonaim: az alakom, a nőiességem megléte/hiánya. Nos, vannak nők, akik azért panaszkodnak, hogy csúnyák, mert simogatást, dícséretet keresnek és általában az ügyes barátnők adnak is nekik.

Nekem is van egy barátnőm: nála őszintébb, szókimondóbb nőt nem ismerek. Vannak hasonló tulajdonságaink. Na ő mindig megmondja a tutit. Igen, kövér vagy, igen, dolgozol rajta, hogy ne legyél és nem is tehetsz róla és végre ezt felfedezték. Mostmár csak türelem kell. Igen, vannak nálad szebb és vonzóbb lányok. Tudooooom amúgy, de mégis szar hallani.

Szóval tisztában vagyok magammal. Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok szép. Vannak rajtam szép dolgok: a szemem, az orrom, a hajam...de ennyi, pont. Van akinek még ez sem jut, ezért hálásnak kell lennem. Ugyanakkor ott vannak a negatívumok. ez az alkat és alak, a keskeny szám, az elálló fülem..szóval mondhatnám, ha vékony lennék akkor átlagosnak mondanának az emberek. De nem vagyok. És ez egy ördögi kör: Amikor tudom, tisztában vagyok vele, hogy az emberek olyannak látnak majd, mint amilyennek én magam(ami amúgy nem igaz, mert egy csomó bókot kapok)és nem szabad ócsárolni magunkat és inkább lássuk magunkat szebbnek, mint amilyenek vagyunk, de nem megy. Nem lenne őszinte. És innentől ne várjam, hogy az aki fontos nekem szépnek lásson. Egy idő után majd rámnéz és azt mondja: Jézusom, mit keresek én mellette.

Tudom, hülye gondolataim vannak, de mindig ott motoszkál a fejemben. Ha leírom, talán elmúlik. De attól tartok ez az én démonom. Van amikor nem hagyok neki akkora teret, van amikor ő győz. Ilyen ez a mai este is.

Nem vagyok elég jó ha a gyűrődő hurkáimra gondolok, nem vagyok elég jó, ha a kedvesem a hasamon akarja pihentetni a kezét, félek meztelen lenni előtte, mert ki tudja, hogy mikor fordul meg a fejében, hogy ki ez??? félek, hogy nem vagyok elég kívánatos és hogy nem tudja majd velem azt a szexualitást átélni, amire szüksége van. Félek, hogy másra gondol, félek, hogy nem kíván.

A tetőpontként ma még a féltékenységemet is megtapasztalhatja. Teljesen idióta vagyok. Ezt is el fogom rontani. Utálom magam.

Nos, nem Weöres Sándor kötet...de úton vagyok. Keskeny úton, ahonnan könnyű lelépni, ahonnan sokan leránthatnak. Hiszek magamban. A jövőben. A szeretetben. Tudom, irtó közhelyes. Utálom is magam azért, hogy ennyire nagy szenvedéllyel tudom megélni ezeket a hirtelen csodákat. Azt mondja mindig a nagymamám, hogy csak arra vigyázzak, hogy ne legyek bezárva, ne építsek magamnak falakat, amiket nem tudok átugrani. Inkább romboljanak le, tapossanak el, de keljek fel százszor is, míg meg nem találom azt az embert, aki majd nem él vissza vele. Az a furcsa helyzet adódott, hogy önként vetem magam az oroszlán karmaiba. Pedig sok barátom az előzmények ismeretében azt mondta ne tegyem, viszont valami láthatatlan hang(hű, ezt nem javítom ki, szép szinesztézia) azt súgta, hogy nekem vele kell lennem. Vele, mert ezt akarom. Lehet, hogy megint csak az időmet pocsékolom, de úgy érzem, hogy más mint a legutóbb. Kezd közel engedni magához, nem fél szeretni, nem fél kimutatni. Jó érzés..mindenkinek kívánom...Legszívesebben magamhoz láncolnám..de ez csak a csillagjegyem miatt van ám : )

Sokszor eszembe jutott, hogy most aztán folytatom, de nem jött az ihlet, pedig Lőrincz L László is megmondta: az íráshoz 1% tehetség és 99% veríték szükségeltetik. Nagyon pozitív napjaim vannak mostanában, lement egy gyerektábor, ahol 120 gyerek volt ránk bízva és a Jóisten akaratából okosabban, kedvesebben, a világra nyitottabban tértek haza otthonaikba. 
Boldog vagyok, hogy részese lehettem, itt egy kis videó:
https://www.youtube.com/watch?v=_RVtX1_SFws
Természetesen meg kellene elégednem ezzel és ez is feltöltene, de hála Istennek megoldódni látszanak a kétségeim. Segíthetek azzal, hogy létezem. Segíthetek azzal, hogy szeretek. Segíthetek azzal, hogy hagyom magam szeretni. És szeretek is.
Kell nekem, napról napra egyre jobban, a mosolya, az aggodalmai, mindene....szeretem, ahogy lassanként megnyílik...szeretem, ahogy szótlanul fekszik az ölemben és egy pillanat alatt elaludhatok a karjaiban. szeretem ahogy szótlanul kommunikálunk, szeretem, hogy hallom és értem a gondolatait..némán. Mert értem és érzem őt.
Hosszú út áll előtte a szó szerinti és átvitt értelmében is :) Próbálok mögötte sétálni ha az kell, próbálom fogni a kezét, ha arra van szüksége...és töltekezem szeretettel és remélem majd egyszer szerelemmel is. Hagyok időt és tanulom a türelmet. Mert jó nekem...:)

Vannak időszakaim, amikor egyfolytában az jár a fejemben, hogy folytatni/elkezdeni/ujraindítani kell ezt az online naplóírást. Ilyenkor rendszerint, mint sokan mások is, lelki válság/rossz gondolatok ütik fel a fejüket. Ma délelőtt egy csomó olyan kép került elém pl a nagy kék oldalon, ahol mindenki azt bizonygatja, hogy ő mennyire egyedi, mennyire különleges és ő aztán semmi pénzért nem követi azt a bizonyos csordát.. Nos, én nem vagyok egyedi. Nagyon szeretnék, mégsem vagyok. Nem követek csordát, csak egy bizonyos értékrend szerint élem az életem. Mondhatni konzervatívan egy kis humorral fűszerezve.

Elindítom a blogot több szempont miatt is. Egyrészt terápiás jelleggel, hátha, amit leírok, az többé nem kúszik 5 percenként a fejembe, másrészt meg ha már van egy olyan olvasó, aki az én írásaim segítségével mosolyog egy jót vagy csak megkönnyebbül, hogy az őt zaklató gondolatokkal nincs egyedül, már megérte.

Bridget Jones? Igen. Tény, hogy sokszor túlpörgök, vannak nevetséges és kiszámíthatatlan szituációk az életemben, szeretnék társat találni, nagy a fenekem...:D sorolhatnám a hasonlóságokat, de az ún Bridget Jones effektus majd' minden nőtársam életében előkerül, hol kevesebb, hol hosszabb ideig.

Nekem is van olyan ember az életemben, aki nem kéne, hogy ott legyen, több gond van vele, mint amiért szerethetném, mégis, valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva kell nekem. Minden problémájával együtt. Nem értem magam. Ismeritek azt az állapotot, amikor óránként legalább kétszer megnézed, hogy aktív-e FaCebOokon, es kit lájkol, és miért nem ír, vagy ha felhív akkor miért nem mond olyanokat, amire én várok..mert nem én vagyok, egy személyes individum, aki önállóan él, gondolkozik...és most bajban van..
Ezáltal én is..nem tudom mit tegyek, mert van, hogy kapaszkodik belém, van, hogy ellök magától.
Így maradt az írás..