Tanulságos este volt. Azt hiszem, hogy életemben nem sírtam ennyit, amikor kiszálltam az autóból, hazafelé összeestem. ott feküdtem a földön és sírtam. De a modern hófehérkék tündérmeséi úgy zárulnak, hogy összeszedik magukat annyira, hogy feltápászkodjanak a jeges útról és megtegyék a lépéseket a biztonságos otthon felé. Akkor is, ha a lelkük darabjai egy bordó renaultban száguldanak Pest felé, akkor is, ha minden könnycseppel a gyengeségeiket mutatják meg, akkor is, ha tudják, már másnak írja a jóéjt üzeneteit akkor is, ha tudja, hogy epedek arra, hogy a hangjára aludjak el. Akkor is, ha minden csókjakor kést döftek belém.

találkoztunk este. Megnéztem a blogom statisztikáját és az elmúlt napokban több, mint 100 olvasó merít belőlem, vagy nevet ki, Isten tudja. Találkoztunk és olyan természetes volt, hogy fogom a kezét. Természetes, mert az első mély szembenézésünknél egymást szorítva csókolóztunk, a másik lelkéhez sóhajtva azt a gyönyörű szót, hogy szerelmes vagyok beléd. Ez nem múlt el. De hétvégén mással találkozik. Remélem eszébe jutok. Akkor is, mikor azt a lányt csókolná meg, aki olvassa ezt a blogot. Mert minden tiszteletem az övé. De nem fér be közénk. Nincs értelme.